Quad túra útvonalak
A legtöbb kérdést a quad túra útvonalakról kapjuk tőletek, hiszen a legtöbben nem ismeritek Dunakeszi környékét, és nem tudjátok merre érdemes indulni. Ebben nagyon szívesen segítünk nektek. Kétféle képpen tudunk segíteni ami 2 applikációt jelent igazából a telefonotokon.
Az egyiket mindenki ismeri a Google térkép, ezzel csak az a baj, hogy ez a túra útvonal, nem egy bejárt útvonal hanem egy tervezett és nagyon nehezen tudjuk megadni, hogy pontosan merre vigyen még ha tudjuk, hogy az adott úton van egy akadály, nem tudjuk, úgy létrehozni az útvonalat, hogy kerülje ki, ez az applikáció nem erre van kitalálva, de ez szinte minden okos telefonon megtalálható és egy linkkel azonnal használható. Így néz ki egy link, amire csak rákell kattintani és máris indulhattok:
https://maps.app.goo.gl/B4pgbk3uxhQnJ8gs9
Ezen a túra útvonalon földutakon juthattok el a Nőtincsi horgásztóhoz ahol akár ebédelhettek is, ez egy 4-5 órás quad túra.
A másik applikáció ami már kifejezetten túrázásra van kitalálva a Wikiloc, itt is van olyan túraútvonal ami rajzolt, de itt van olyan is amin mi már végig mentünk és rögzítettük, így ti is végig mehettek rajta. Az applikáció egyes funkciói fizetősek, de van 2 hetes próbaidőszak, így ha eljöttök quadozni és szeretnétek használni akkor előtte mindenképp regisztráljatok, hogy itt már csak el kelljen indítani az útvonalat. Itt találhatjátok a túra útvonalainkat, de akár mások útvonalain is végig mehettek.
Itt egy videó az egyik túra útvonalunkról amin végigmehetsz te is:
@quadberles.hu Quad túra! Wikiloc appban bárki megtalálja és végig mehet rajta. #wikiloc #quadtura #quad ♬ Motivational – Vioo Sound
Itt találhatjátok a túra útvonalat mégtöbb képpel a WIKILOC-on:
Ez egy egésznapos túraútvonal, ebéddel egybekötve, gyönyörű tájakon megyünk keresztül, hegyek, völgyek teszik felejthetetlenné a túrát, a túra idején nyílt a mák virág ami gyönyörű látványt nyújtott a pipacsokkal. A túrán kétszer kompoztunk ami még különlegesebbé teszi ezt a túrát, sajnos a szentendrei szigeten már nem volt sok időnk, mert nem szerettük volna lekésni az utolsó kompot, így nem tudtunk minden pontot megnézni amit szerettünk volna, legközelebb a szigeten kezdünk, nektek is ezt ajánljuk.
Ezen a linken megtekinthetitek az összes quad túra útvonalat Magyarországon amit feltöltöttek a Wikiloc-ra.
Ha saját magad szeretnél elindulni és helyeket felfedezni teljesen szabadon akkor a Google térképet ajánljuk és állítsátok át a tervezést gyalogos útvonalra, mert így a legrövidebb útvonalon fog végig vinni és kerüli a főútvonalakat és országutakat és a legtöbb esetben a földutakon fogja megtervezni az utat, de mi sokszor ha meglátunk egy vadregényes, erdős utat már nem is követjük a GPS-t.